2013. június 8., szombat

pótszülinap

  Nézd mán, mennyi az idő !! Lassan kettőig sem látok,de sebaj rövid leszek,legalább is megpróbálom!
Olyan gyorsan szalad az idő, főleg ha napos kellemes az időjárás. Itt meg főleg (értsd itt : Anglia )! Még pénteken beszéltünk a csajokkal, ha jó és főleg száraz lesz az idő szombaton  elmegyünk epret szedni. Olyan sokszor hallottam róla, de...
  Szóval, eljött a szombat hétszáz ágra sütött a nap. ugyan szeles, de az elhanyagolható. Persze a felkelés nem ment egy könnyen hiszen hajnalban tértem nyugovóra, állva reggeliztem, megittam a kávémat , közben már próbáltam 1000 meg 1 dolgot csinálni. Igyekeztem, nem túl, ingerült lenni , mint mindig ha nem alszom eleget, de többé-kevésbé sikerült. Befogtam nagylányokat segíteni: szennyes válogatás, szortírozás, mosógép töltés-elindítás egyre többször veszem most már igénybe a segítségüket, ezzel is tanítva őket. Elmagyaráztam nekik, hogy nem azért kell NEKIK megcsinálni,mert anya lusta, hanem mert ezzel segítenek és így tanulják mint hogyan kell csinálni; és haladás ma kevés nem tetszés-nyihogás-hiszti volt ez ügyben. Talán, az eper szedés miatt ?? Most hétvégén ismét sleepover ( több okból is: Péter szabad, nincs suli, és hétvége van !)  Ezt csak azért említettem meg ,mert  Csilla 'befogta ' kis barátnőjét a szennyes lehordására. Mondtam is a kislánynak neki nem kell ezt csinálnia Ő vendég ! mit válaszolt erre : It's fun ! =Jó  móka !- mondtam is neki, mekkora meglepetés lesz anyjának, ha következőleg ő rakja be a mosnivalót a gépbe.
 

      Tortát sütöttem, kettőt is, túl kicsinek találtam az elsőt, palacsinta tésztát kevertem 1 kg lisztből. Mert ugye mi 6-an, Sára+Jake, Zoe és később tesója-Natalie= ez testvérek között is 10 ember, 1/2kg liszt semmi. Ja, mosogatás is rám várt, de a kimosott ruhákat is teregesd ki, de ugye a szedd magad akciót se felejtsd el. Rekordot döntöttem! Torta/'k és sikerültek, palacsintát is sütöttem ki, 1 adag ruha kiteregetve, elmosogatva, és útrakészen 2-re .
 Szerencsére  a hely nem volt messze, kb 1/2 órányi út. Csajok rettenetesen élvezték

. Dodó még el is nevezte az epreket--Rómeó, Júlia, Lilyann,Markosz, főleg a fura formájú, kicsi darabokat. :-))
  Az eprek szép nagyok, finomak és egészségesek voltak, számomra érdekes, de felettébb hasznos ültetési módot láttunk.





 
...folyt.köv.